“Az én harmadik kisfiam 20 hétig volt a pocakomban, 2016-ban. Végtelenül hálás vagyok neki, mert nélküle talán nem indultam volna el azon az úton, amin most vagyok.”
Akivel ilyen nem esett meg, ezt el sem tudja képzelni.
Hihetetlen feladat feldolgozni azt, ha valaki a még meg nem született gyermekét veszíti el.
Egy magzat, aki maga volt a testet öltött álom. Olyan, amilyet szeretnénk, amilyen nincs még egy a Földön. Nem sír éjszaka, nem okoz nehézséget vagy fájdalmat, és lehet belőle tudós, katona, színésznő, államférfi, balerina…
Pont, ahogyan elképzeltük…
Egy orvostanhallgató “jó esetben” először akkor találkozik a maga valójában a halállal, amikor harmadévesen kórbonctan gyakorlatra megy. Előtte semmi felkészítést nem kap, utána nincs lehetősége szervezett keretek között feldolgozni az őt ért traumát. Természetesen menekül, már végzett orvosként is minél messzebb helyezi magától a témát, és a saját túlélését segíti, hogy agyonhallgatja azt. Innen egyenes az út oda, hogy a páciensei veszteségeit sem tudja megfelelően kommunikálni, nem tud fájdalmukban kellő segítséget nyújtani.
Nekem soha nem okozott nehézséget beszélnem a halálról, szembenézni azzal, hogy ez a földi pályafutásunk véges. Miután kiolvastam Singer Magdolna összes ilyen témájú könyvét, jelentkeztem egy, az ő szervezésében indult gyásztanácsadó képzésre. Ezt követte Szimon Petra perinatális veszteség – képzése. Tagja vagyok a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvosi Társasága perinatális veszteséggel foglalkozó munkacsoportjának.
A téma sajnos túlságosan gyakori ahhoz, hogy szemlesütve elmehessünk mellette. Pár évvel ezelőtt jött szembe a megdöbbentő statisztika: minden tízből nyolc terhesség sikertelen. A vetélés sokszor egészen korai, szinte észrevétlenül zajlik. Egy bővebb menstruáció, egy elkapkodott, korán elvégzett terhességi teszt veti fel csak a lehetőségét. Azonban akik tovább hordják babájukat, és pár héttel később, túl az első ultrahangon, szívdobogás-hallgatáson szembesülnek a tragédiával, már kőkeményen megélik a veszteséget.
Az ő fájdalmukban próbálok osztozni, az elvégzett képzésekkel a minél profibb támogatásuk volt a célom.
dr. Domokos Tamás 